(Rosmarinus officinalis)
Évelő - takarással áttelelhető.
Származása :
A legenda szerint bencés szerzetesek hozták a meleg földközi-tengeri országokból, a száraz hegyoldalak lejtőiről Európa hidegebb tájaira a Krisztus utáni első évszázadban. Kezdetben a szakácsok és az orvosok használták, majd népszerű lett a papok és a népi ünnepek szertartásmesterei között is. Szinte minden vallási ünnepen előfordult, mert az élet-halál körforgása jelképének tartották. Latin meghatározása két szó összevonásából származik: a marinus=tengeri, és a ros=harmat szavakból. Egy másik magyarázat szerint a növény neve a remembrance, vagyis az emlékezés szóból ered, mert a rozmaring javítja az emlékezetet. Talán éppen ezért hordtak az ókori görög diákok is fejükön rozmaringkoszorút az óráikon. De nem csak diákok fején fordult elő, ugyanis legalább egy szál rozmaring minden valamire való menyasszonyi csokrokban is helyet kapott. De éppúgy ültették sírokra is, mert ezzel jelképezték, hogy megőrzik emlékezetükben az elhunytakat. A középkorban a rozmaringos füstölő a jómód jele volt, mivel nem tartozott az olcsó áruk közé. A kórházakban légfertőtlenítésre használták, de egyesek párnájuk alá dugták, hogy elűzzék vele a gonosz szellemeket. Ezért volt jóslások nélkülözhetetlen kelléke, mert jó célt szolgált az ördögűzések során is. Úgy tartották, hogy segítségével kiűzhetik a megszálló lelket a "betegből". A rozmaring Erzsébet királyné kedvelt italának - a magyar víznek - is fontos összetevője volt, hiszen igen jó hatással volt a mozgásszervekre.
Gyógyhatása :
A rozmaring sokoldalúságára íme néhány példa: vírus-és gombaellenes, baktériumölő szer, segít emésztési panaszok esetén, sebgyógyulást segítő, antioxidáns, görcsoldó, szíverősítő. Kozmetikai szempontból a rozmaring bőrerősítő, gyulladáscsökkentő, vérkeringést fokozó hatásai ismertek. A rozmaring cellulit elleni kezelésre is alkalmas, mivel keringésfokozó hatású.
Főzetként rozmaringos borogatást készítünk, fél liter vízbe teszünk maréknyi rozmaringot, és ezzel borogatjuk, törölgetjük bőrünket. Zsíros, tisztátalan bőrre javasolt.
Évszázadok óta divatos fűszernövény. Friss vagy szárított leveleit egyes leveseken és mártásokon kívül, főleg bárány-, vad-, továbbá szárnyas húsból készült sültek, valamint töltött húsételek ízesítésére használjuk. Fokhagymával és kakukkfűvel társítva roston sülteket, egyéb húsokat fűszerezünk vele, de kerül belőle gombás ételekbe, hagymás pácok és szószok illatosítására is. Átható aromája miatt kis mennyiségben kell adagolni.
Szaporítása :
Szaporítható tőosztással, de hamarabb lesz szedhető rozmaringunk, ha a 8–10 leveles hajtások csúcsait, nedves homokban gyökereztetjük. Másik módszer, ha 10–15 cm hosszú hajtásairól, az alsó leveleket eltávolítjuk, egy pohár vízbe állítjuk, a gyökérkezdemények megjelenése után pedig nedves homokba ültetjük. Otthoni használatra cserépbe is ültethető.
Környezeti igényei :
Nevelése nem okozhat gondot a kezdőknek sem: szárazságtűrő, ezért nem hagy minket cserben még, ha egyszer-kétszer meg is feledkeznénk locsolásáról. Humuszban gazdag, homokos talajon fejlődik a legszebben, ilyenkor egész nyáron át nyírhatjuk leveleit. Arra vigyázzunk, hogy csak a fás részek felett vágjuk vissza, mert ha túlságosan megkurtítjuk, előfordulhat, hogy többet nem hajt ki. Jelentős kártevői, kórokozói nincsenek, elvétve egy gubacslégy károsíthatja.A rozmaring fagyérzékeny. Hűvös klímán védett helyen, például déli kitettségű falak tövében termeszthető. Száraz, meszes talajon jól terem.
Szaporítása :
Legsikeresebben bujtással szaporítható. Szúrjuk le az idős növény fiatal ágait, amelyek hamarosan gyökeret eresztenek. Gyökerei túlöntözés hatására hamar rothadásnak indulnak. Az ültetés ideje kora ősz, ezáltal még a tél beállta előtt meg tud erősödni. Az átültetést rosszul viselik. Ha mégis az átültetés mellett döntünk, akkor óvatosan, földlabdával együtt kell átültetnünk, úgy, hogy a gyökerei lehetőleg ne sérüljenek. Ha a növény jól érzi magát a helyén, akár 30 évig is életben marad. Időnként metsszük vissza, hogy a szárak erősödjenek. Ha nincs kertünk, nevelhetjük az erkélyen vagy az ablakban is.
Nálunk dísz- és gyógynövényként egyaránt szívesen termesztik, az országon belül enyhébb telű, déli részeken, védett helyeken, takarással károsodás nélkül átteleltethető.
Tea:
Rozmaring tea készítés: 3-4 kávéskanálnyi levelet leforrázunk 2,5 dl vízzel, majd 20 percig állni hagyjuk és leszűrjük, mézzel ízesítve fogyasztjuk.
Telítettségérzésnél, puffadásnál és görcsökkel járó gyomor-és bélpanaszoknál javasolt. A teát terhes nők nem fogyaszthatják!
Fürdő :
Az aktiváló rozmaringfürdő.
Felhasználás -étel:
Kis adagban valamennyi főzelékhez, főtt halakhoz, sültekhez, szárnyas és gombás ételekhez jól illik. Sajthoz is finom. A rozmaringgal (és kakukkfűvel) ízesített kenhető sajtok mindegyike könnyű és ízletes táplálék.
Külsőleg használva izom- és ízületi fájdalmak kiegészítő kezelésére ajánlja.
Recept
Citromos-rozmaringos spagetti
(Spaghetti al limone e rosmarino)
Hozzávalók
320 g spagetti
1 ek. vaj
1 gerezd fokhagyma
1 citrom reszelt héja
½ citrom leve
1 ágacska rozmaring
0,5 dl száraz fehérbor
só
frissen őrölt bors
A rozmaringot felaprítom, és a vajban a késsel kissé szétnyomott fokhagymagerezddel együtt 1-2 percig pirítom. Felöntöm a fehérborral, majd amikor az alkohol elpárolog, sózom, majd hozzáadom a citromlevet és a reszelt citromhéjat, és az egészet nagy lángon még néhány másodpercig főzöm. A tésztát ezalatt sós vízben kifőzöm, „al dente” leszűröm, összekeverem a rozmaringos-citromos vajjal, és azonnal szervírozom. Tálalásnál mindenki saját ízlése szerint borsozza (de ez esetben ne takarékoskodjunk a frissen őrölt borssal; nagyon jót tesz a tészta amúgy is friss ízvilágának).
|